Skip to content



Van egy 4. halott is a West Balkán ügyben?

Itt azt állítják, igen.

Címkék: hírek

Öt embert letartóztattak, köztük Kecskés Tamást is

Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap este számolt be a szombat éjjel a West Balkánban történt, három halálos áldozatot követelő tragédia nyomozásának részleteiről. Öt embert letartóztattak, az egyik áldozat vérében kábítószert találtak - írja az index.hu.

Megkezdődtek a tanúkihallgatások a szombat éjjeli diszkótragédia ügyében – tájékoztatott Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap este. A rendőrség öt embert vett őrizetbe foglalkozás körében, több ember halálát okozó veszélyeztetés bűntettének gyanújával.

Az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat főszervezője. A rendőrség közleménye szerint az őrizetbe vett személyek monogramjai: Sz. Gy., A. G., K. T., F. B. G. és P. L.. Egyikük feltehetően az a Kecskés Tamás, akiről már mutattunk videót a mai nap folyamán itt az oldalon.

Emberi felelőtlenség okozta a három áldozat halálát – mondta Pintér, majd hozzátette: több száz ember élete volt veszélyben a West Balkánban szombat éjjel. Megfelelő engedélyek hiányában olyan helyen volt a rendezvény, ahol száz fős kávézó működhetett volna, és 307 embernek biztosított megfelelő menekülési útvonalat. Pintér szerint felelőtlen, kapzsi magatartás, hogy közel háromezer embert engedtek be, de ennél is többre számítottak, hiszen négyezer belépőjegyet nyomtattak ki.

Tovább »

Címkék: hírek

A Noise Night Life közleménye az eset kapcsán

Szeretnénk őszinte részvétünket kinyílvánítani az elhunytak hozzátartozói, barátai, ismerősei felé, mély megrendüléssel és döbbenettel állunk a szombat éjszaka történt szörnyű tragédia előtt.

Szerettük volna ezt sokkal hamarabb megtenni, azonban a rendőrséggel való szoros együttműködés, a munkájuk segítése, és a kihallgatások nem tették lehetőve, hogy jelen formában és fórumon nyilatkozzunk a történtekről.
Engedjétek meg, hogy tisztázzuk a helyzetet és a minket ért vádakat.

A West Balkán épületét Skála Metro hozzányitott termeivel együtt erre a rendezvényre bérbe vettük a hely üzemeltetőitől, amely megállapodás IX. pontja az üzemeltető cég külön kérésére azt tartalmazza, hogy az eseményen a portaszolgálatot kizárólag a saját portaszolgálatuk láthatja el, amely felelős a vendégek beengedéséért, a létszám kontrollálásáért, a vendégek testi épségének biztosításáért, és a rend folyamatos fenntartásáért az épületen belül és az épület előtt egyaránt. Ezeket a szolgáltatásokat a helynek fizetett bérleti díj is tartalmazta, a ruhatár biztosításával és kivitelezésével, illetve a szokásos költségekkel, mint áram, fűtés stb. együtt.

A Noise Night Life csapata az operatív feladatok közül a rendezvény programjáért, a hang- és fénytechnika kivitelezéséért felelt, a partner cége pedig a vendéglátásért és az ahhoz szükséges engedélyek biztosításáért. Arról, hogy a West Balkán nem rendelkezik érvényes működési engedéllyel, mi is a híradásokból értesültünk, erről korábban semmilyen tájékoztatást nem kaptunk.

A rendezvényre 2881 db karszalagot vásároltak meg. A látogatók mozgása miatt a baleset és a pánik időpontjában reálisan nézve, megközelítőleg 2500 fő tartózkodhatott az épületben, a helyszín hivatalos befogadóképessége három szinten ennél jóval nagyobb. Abban a pillanatban volt olyan terem, amely még szinte üres volt, 50-100 fő tartózkodott benn. A West Balkánban, és a Skála Metro hozzányitott termeiben a tavalyi évben is tartottak ennél jóval nagyobb, 4500 fős, sikeres rendezvényt, többek között ezért is esett a választásunk erre a helyszínre.

A szárnyra kapott pletykákkal ellentétben az OMSZ és a Rendőrség egybehangzóan állítja, hogy az áldozatokon nem találtak késszúrásra utaló nyomokat. Értesüléseink szerint erre a rendőrségen tett tanúvallomások sem cáfoltak rá. Több szemtanú és közelben tartózkodó állítása szerint, a második szint fölött, ahol feltorlódott a sor, valaki felkiáltott, hogy "késelés", és valószínűleg ez okozhatta a pánikot és késztette arra az embereket, hogy tömegesen elinduljanak le a lépcsőn, a kijárat felé, amely végül tragédiához vezetett. Ennek tisztázása azonban jelenleg is zajlik, és a nyomozóhatóság munkájának részét képezi, éppen ezért kérünk mindenkit, aki információval rendelkezik az ügyről, vagy jelen volt a tragédiánál, hogy szíveskedjen a rendőrségre befáradni, és tanúskodni.

A Noise Night Life csapata

Címkék: hírek

Megvan, ki hozta ki a halott lányt

A Bombahírnek sikerült interjút készítenie azzal a 24 éves egyetemista fiatalemberrel, aki a karjában hozta ki a legelsőként eltaposott lányt, aki a buliban életét vesztette. A tragédiából kifolyólag és a sokkhatás miatt a nevét nem szívesen vállalta, de beszámolt nekünk a helyszínen történtekről - írja a Bombahír.

Feltételezték, hogy a pánikhangulat kialakulása miatt taposták el az embereket. Interjúalanyunk szerint ez nem így volt. Legalábbis a konfliktus kezdetén. Hatalmas tömeg akart bejutni a helyszínre, de a szűk lépcső nem tette lehetővé ennyi ember akadálytalan közlekedését. Túl sok embert engedtek be a biztonságiak. Mindenki be akart jutni a helyre.

Szó szerint végigtapostak rajta

A legelső lányt, akit eltapostak én vittem ki egy másik srác segítségével – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő fiatalember – A bejáratnál vette át őt tőlünk az egyik biztonsági őr. Az egész az első emelet és a földszint közötti lépcsőn történt. Mikor mi észleltük a problémát, akkor már legalább hárman feküdtek a lányon. Az egyik srác fel tudott magától állni, egy másikat én húztam föl. A harmadik fiút is sikerült felrángatni, ekkor vettük észre, hogy egy lány is feküdt alattuk. De a két srác, akik a kislányon feküdtek nem álltak meg segíteni, egyből elhúztak. Mi ordítottunk, de csak az előttünk lévők álltak meg, ám akik jöttek felfelé, azok nem. A lány keresztbe feküdt a lépcsőn. Mikor felkeltettük róla a srácokat, akkorra szerintem a csajt már réges-régen megtaposták. A feje pont azon az oldalon volt, ahol tódult felfelé a kinti tömeg. Leszarták… Szó szerint végigtapostak rajta.

Olyan szinten vakfolt az egész, hogy az valami elképzelhetetlen – nyilatkozta a bajbajutott lányon segítő fiatalember - Mikor utólag megmutatták a képeket, én nem ismertem meg a csajt. Próbálok visszaemlékezni a történtekre, de olyan mintha csukott szemmel mentem volna le a lépcsőn. Arra emlékszem, hogy lökdösődnek az emberek, jönnek nekem és visszük a csajt lefelé. Voltak akik, megpróbáltak helyet adni, de sokakat félre kellett löknünk. Mostanra már tiszta kék-zöld folt a lábam, a vállam, mindenem!

„Miután átvette tőlem őt a biztonsági, már nem engedtek oda hozzá. Akkor borultam ki odakint, mikor láttam, hogy a csajt újjáélesztik. Abban a pillanatban esett le nekem, hogy valószínűleg egy halottat hoztam ki a karjaimban. Olyan volt, mint egy rongybaba, de ezt mégsem gondoltam volna. A buliból nem is láttam semmit, csak a lépcsőn voltam és a ruhatárig jutottam. A rendőrök elvittek a Teve utcába kihallgatni minket. Kilencen voltunk, akiknek felvették a vallomását. Majd kabát nélkül elengedtek, bele az éjszakába.”

Tovább »

Címkék: hírek

Gyertyákkal és mécsesekkel emlékeznek

Gyertyákkal és mécsesekkel emlékeztek a szombat éjszakai diszkótragédia áldozataira vasárnap kora délután a budapesti a Nyugati téren; a West Balkán szórakozóhely előtt mintegy száz ember gyűlt össze, hogy a hajnali diszkótragédiában elhunyt három fiatal lányra emlékezzen. Az egyik közösségi oldal délután egy órára hirdette meg a megemlékezést. A megemlékezők még délután is csak találgatták a tragédia okait.

Kevéssel a kezdés előtt egy középkorú házaspár helyezett el három mécsest a szórakozóhely előtt, utánuk egy idősebb úr gyújtott gyertyákat, aki az MTI-nek annyit mondott, nem ismerte a lányokat, egyszerű állampolgárként jött ki. Később ő gyújtotta meg annak a hölgynek a gyertyáit is, aki 16 évesen elhunyt fia sírjától érkezett, és szintén szerette volna leróni kegyeletét a három lány emléke előtt.

Egy megfordított baseball-sapkás fiatalember egy szál rózsát és az egyik áldozat fotóját tette le a betonra, amelyre az "örökké bennünk él" szavakat írta, és egy szívet rajzolt. A fotót szív alakban elhelyezett mécsesekkel rakta körül. Ő - érzelmektől elcsukló hangon - csak annyit mondott, hogy jó barátok voltak. Előző este ő is ott akart lenni a buliban, de elkésett. A fiú a tragédiáért a rendezvény szervezőit tette felelőssé. Szavai szerint úgy szervezték meg az estét, hogy fogalmuk sem volt arról, hányan akarnak azon részt venni.

Miközben egymást váltva, sorra érkeztek a megemlékezők, az épület oldalában, a mozgássérülteknek fenntartott lift melletti bejáraton ki-be áramlottak az előző esti esemény résztvevői, akik bent maradt kabátjaikért, értékeikért jöttek.

A többség azt mesélte, fogalmuk sem volt arról, milyen tragédia történt odalent, ugyanis ők az épület felső szintjein buliztak. Arról beszéltek, hogy egyszer csak rendőrök jelentek meg, akik kiterelték őket, és már a ruhatárhoz sem fértek oda, mert azt rendőrsorfal zárta el.

Sokan a Nyugati pályaudvar jegypénztárában húzták meg magukat, de akadt olyan is, aki gyalog, kabát nélkül ment haza a XVII. kerületbe, mert a szüleinek nem merte elárulni, hogy mi történt. Volt olyan fiatal srác, aki a megemlékezésre az édesapjával érkezett, hajnalban is őt hívta, hogy jöjjön érte, mert az épület előtt áll kabát, iratok és lakáskulcs nélkül.

Zajlott a megemlékezés, amikor a West Balkánból egy, a hely logójával ellátott pulóvert viselő nő lépett ki, s egy fekete zászlót tűzött a kordon melletti virágágyásba, illetve néhány mécsest tett a már ott sorakozók közé. Egy háromtagú, két fiúból és egy lányból álló csoport három szál fehér szegfűt tett a betonra. Egyikük - egy kopaszra nyírt, napszemüveges, szakállas fiatalember - azt mondta, habár nem volt ott az előző este, két áldozatot is ismert. A fiú állítása szerint korábban ezeket a partikat egy másik, zuglói szórakozóhelyen rendezték, de annyira népszerűvé váltak, hogy azt kinőtte, így kerülhetett át más helyszínekre, például ide is.

(MTI)

Címkék: hírek

Nem volt működési engedélyük

Az MTV úgy tudja, hogy a kerületi jegyző két hete visszavonta a szórakozóhely engedélyét, így a tegnapi, agyonzsúfolt bulit jogellenesen tartották meg.

Címkék: hírek videók

Óriási volt a zsúfoltság a West Balkánban

A Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen történt, három halálos áldozatot követelő tragédiáról szemtanúk azt írják internetes közösségi portálokon, hogy hatalmas volt a zsúfoltság, a hely teljesen megtelt. A szórakozóhelyen szombat éjjel 23 óra körül történt a tragédia. Eddig tisztázatlan körülmények között a diszkóból kiáramló tömegben pánikhangulat alakult ki, és ennek során három fiatal lány életét vesztette. Az egyik bejegyzés szerint az egész téren állt a szórakozóhelyre bejutni kívánok sora; amikor a ruhatár is megtelt, mindenki elindult lefelé a lépcsőn, szemben a beáramló tömeggel. Egy másik blogoló azt írta, az indította el a tömeget, hogy valakit megkéseltek.
"A már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. Mint a dominó, úgy dőltünk le. Ember ember hátán, alattam öten feküdtek. Azt hittem, hogy meghalok." - olvasható a bejegyzésben.

Válságstáb ült össze vasárnap délelőtt a terézvárosi önkormányzat épületében Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) polgármester vezetésével az éjszakai diszkótragédia ügyében. A tanácskozás várhatóan körülbelül délig tart - tudta meg az MTI. Közösségi portálokon az olvasható, hogy a szórakozóhely engedélyét a kerületi jegyző állítólag két héttel ezelőtt visszavonta, így a szombat éjszakai rendezvényt hatósági engedély nélkül tartották meg.

Tarlós István főpolgármester együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki a szombat éjszakai diszkótragédiában elhunyt fiatalok családjainak - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. A közlemény szerint a Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjjel történt tragikus események "megerősítették Tarlós István azon meggyőződését, hogy mennyire fontos a közrend fenntartása, illetve a társadalmi életet szabályozó előírások betartása, betartatása".

Egy bejegyzés szerint vasárnap 13 órakor a Nyugati téri forgóóránál félórás néma megemlékezést tartanak az áldozatok emlékére.

A rendőrség honlapján hajnalban közzétett közlemény szerint az összegyűjtött adatok alapján kizárható az a sajtóértesülés, hogy a tragédiát késelés okozta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a szervezők felelősségét, valamint igazságügyi orvos szakértő bevonásával a halálesetek okát.

(MTI) 

Címkék: hírek

Három halott már biztosan van

Hárman meghaltak egy fővárosi, Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjszaka. A Nyugati téri West Balkán nevű szórakozóhelyről szombat éjjel 23 óra körül eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a tömeg, a három fiatal lány a kialakult pánikhangulatban életét vesztette. Az MTI korábban nem hivatalos rendőrségi forrásból származó információra hivatkozva azt közölte: az áldozatokat vélhetően agyontaposták a diszkóból menekülők. A mentősök szóvivője ugyanakkor azt mondta: még nem egyértelmű, mi okozta a lányok halálát a pontos okot igazságügyi orvos szakértői vizsgálat állapítja meg.

A rendőrség helyszínen rögtönzött sajtótájékoztatója szerint a tömegben pánikhangulat alakult ki a helyszínen, további sérültekről a hatóságoknak egyelőre nincs tudomásuk. Horváth Katalin Fanni a helyszíni sajtótájékoztatón elmondta: folyamatosan hallgatják ki a tanúkat, és további szemtanúkat keresnek.

Még nem egyértelmű, hogy mi okozta a halálát a Nyugati téri szórakozóhelyen történt tragédia három áldozatának, a halál pontos okát igazságügyi orvos szakértői vizsgálat állapítja meg - mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál közlése szerint a helyszínen dolgozó mentősök találtak külsérelmi nyomokat az áldozatok testén, ezek származhattak "lökdösődésből", ami a pánikhangulatban kialakult, de azt egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy ez okozta a halálukat. A szóvivő megerősítette, hogy a tragédiának nincsenek további áldozatai, vagy sérültjei.

Elmondta, hogy a helyszínről az éjszaka egy részeg fiatalt kellett kórházba szállítani, továbbá a tömegben egy fiatal rosszul lett a tragédiát követően, őt a helyszínen ellátták a mentősök. Ezek az esetek azonban véleménye szerint nem függtek össze a három lány halálával.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a mentők szombat éjjel fél 12 előtt néhány perccel kaptak riasztást a szórakozóhelyen történt balesetről. A bejelentés több eszméletlen fiatalról szólt. A mentőszolgálat hat egységet riasztott a helyszínre, az első egységek öt percen belül megérkeztek. A mentősök három fiatal lányt találtak a bejáratnál, egyiküknek sem volt szívműködése és légzése. Azonnal megkezdték az újraélesztésüket, ami több mint fél óráig tartott, de sajnos már nem tudtak segíteni rajtuk, csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Tovább »

Címkék: hírek


süti beállítások módosítása